A lélek hit kérdése, vagy valójában létezik?
A korábbi írásban már foglalkoztam, hogy milyen elméletek léteznek a lélek és tudat kapcsolatára, hogy létezik-e a lélek külön önmagában, vagy csupán valami olyasmi, mit a tudat határoz meg és lényegében hit kérdése, hogy hisszük-e a lélek létezését vagy sem.
(itt olvasható a korábbi cikk: Tudat és lélek – külön vagy együtt? )
Mit mondanak a bizonyítékok?
A lélek tana a tudományos felfedezések előttről származnak, amikor a filozófusok azt hitték az agyról, hogy lényegében a vér hűtését ellátó mechanizmus. Az emberi testre úgy tekintettek, mint egy megbízhatatlan szerkezetre, az istenek által elfuserált földi készítmény, és ily módon nehezen hihetőnek tűnt, hogy ez az “anyag” felelős lehet a memória kincseiért, a kreatív gondolkodás rejtélyeire és mély vallásos érzelmekre. Ezért az akkor bölcsek úgy véltél, hogy sokkal ésszerűbb az elme diadalát a léleknek tulajdonítani, az isteni szikrának, és nem pedig annak a furcsa koponyának.
Mindazonáltal, még néhány ókori gondolkodó is szkeptikus volt azt a tényt illetően, hogy az elme képes túlélni a testet. Ahogyan a tudomány és az orvostudomány fejlődött, megsokasodtak azon bizonyítékok melyek szoros kapcsolatot feltételeztek az agy és elme között. Voltaire azt mondja, hogy nem tudja abbahagyni a nevetést, amikor arról hall valakit beszélni, hogy egy személy mentális képességei túlélhetik az agyat- ez a kijelentése nem volt túl népszerű az 1730-as években, Franciaországban. Egy, halála után közölt írásban Voltaire azt írta:
” Ahogyan az Isten összekapcsolta az agy egy bizonyos részével azt a képességünket, hogy elképzeléseink, ötleteink legyenek, csak akkor tudja fenntartani ezt az képességet, ha az agy eme részét konzerválja; megőrizni ezt a megőrizni ezt a képességet az agy eme része nélkül ugyanannyira lehetetlen, mint ahogyan a lehetetlen lenne megőrizni az ember nevetését vagy a madár dalolását, azok halála után.”
Eredetileg, a legmeggyőzőbb bizonyítékokat melyek az elme agytól való függőségét támasztották alá, olyan személyek nyújtották, akik agysérülést szenvedtek. Talán a leghíresebb eset Phineas Gage nevéhez fűződik, egy olyan vermonti építkezési csapat művezetője, mely sziklába ásott egy későbbi vasútvonalat. Az agy elülső részéből, a bal frontális lebenyből, egy nagydarab semmisült meg, amikor egy robbantás során, egy vasdarab áthatolt az arcán és a koponya tetején jött ki, 25 méter távolságban landolva. Gage túlélte és felépült a baleset után.
Az akkori idők orvosai meglepetten fedezték fel, miután ez az ember meggyógyult, hogy Phineas személyisége jelentős változáson esett át. Míg a baleset előtt egy tisztelt és felelősségteljes munkavezető volt, a későbbiekben viszont szeszélyessé vált, tele hangulatváltozásokkal, aki képtelen volt a munkahelye megtartására. Így az agy helyi sérülése előidézte Gage morális változását, a személyisége egy részének változását, melyről sokan úgy tartják, hogy a lélek egy része.
Annak ellenére, hogy nincs elegendő részlet a Gage balesetet illetően, hogy szilárd következtetést vonjunk le, nem szükséges csupán erre a történetre hivatkozni. A furcsa balesettől eltelt éves során az orvostudomány fejlődött, növelve az agyi károsodás túlélésének esélyeit, és a tudomány egyre hatékonyabban tudta vizsgálni az ilyen eseteket. Az idők során felhalmozódott adatok bizonyítják, hogy az agy különböző régióiban bekövetkezett sérülések, hogyan vezetnek az elme bizonyos kulcsfontosságú tényezőinek megszűnéséhez vagy változásához.
A mai szakirodalom dokumentálja, hogy a különböző agyi károsodás, hogyan teheti tönkre egy személy érzelmi képességeit, az emlékeit, kreativitását, nyelvet, vagy akár a döntéshozatali képességet vagy a társadalmi normák felismerését.
Mindezek a példák olyan minőségbeli tényezők melyeket régebben a léleknek tulajdonítottak. Ezért, azok, akik hisznek a lélekben, kihívásban van részük: ha azt állítják, hogy a lélek meg tudja őrizni e képességeket az agy megsemmisülése után, a halál következtében, akkor meg kell magyarázzák, hogy a lélek miért nem tudja megőrizni akkor, amikor az agynak csak bizonyos része sérül.
Hogy tisztázni lehessen ezt az ellentmondást, példának vehetjük a látást. Így, ha az agyban lévő látóidegek sérülnek, nem fogunk tudni látni. Ez azt mutatja, hogy a látásunk a látóidegeink működésétől. Azonban, amikor az emberek azt képzelik, hogy a lélek elhagyja a teste, úgy képzelik el, hogy továbbra is látni fognak; úgy képzelik, hogy továbbra is látni fogják a testüket vagy akár a saját temetésüket. Más szavakkal, azt hiszik, hogy az anyagtalan testüknek látó képessége van. De, hogyha a lélek látni tud, akkor, amikor az agy és a test már működésképtelen, leállt, miért szűnik meg a látás, ha csupán a látóidegek működése állt le. Vagyis, ha vakoknak olyan lelkük lenne, mely lát, akkor miért vakok?
Nincs kielégítő válasz erre a kérdésre, és egyes teológusok (mint pl. Aquinói Szent Tamás) elfogadták, hogy egy test nélküli lélek nem tud látni, mert a látás egy olyan adottság melyhez test, szem, agy és működőképes látóidegekre van szükség.
De most a tudomány bebizonyította, hogy ahogyan a látóidegek károsodása tönkreteszi a látást, az agy más területének károsodása olyan képességek romlásához vezethet, mint például a memória vagy az értelem.
A bizonyítékok egyre inkább arra utalnak, hogy az elme minden aspektusa és a személyiség egyaránt függ valamilyen szinten az agytól. Tehát, mint a vak ember esetében, feltehetjük a kérdést, hogy agyi sérülésekkel rendelkező személy, aki nem tud racionálisan gondolkodni vagy érzelmeket érezni: ha van egy lelke, mely gondolkodni tud és érzelmeket érez, miért nem tudja megtenni ezt? Egy részleges agyi károsodás mikért áll a lélek útjában, ha a teljes agy és test pusztulása nem tudja megállítani?
Hosszú ideig, akik tanulmányozni akarták az agyat olyan ritka esetekre voltak korlátozva, mint a Gage eset. Az utóbbi évtizedekben azonban a technológiai fejlődés olyan eszközök kifejlesztéséig jutott, melyek forradalmasították az idegtudományt: olyan eszközök, melyek az agy működését képesek képpé alakítani- képalkotó technika. Ezek az eszközök lényegében követni tudják az agyat működés közben, amikor pl. emlékezünk valamire, vagy elképzelünk valamit.
Ezen kísérletek eredményei azt mutatják, hogy minden mentális folyamatot agyi folyamat kísér. A lélek elmélettel kapcsolatban még aggasztóbbak azok a tanulmányok, melyek azt mutatják, hogy az agyi folyamatok hamarabb kezdődnek, mint mielőtt a tudatos elme érzékeli őket. Más szavakkal, egy tudós, aki az agyi aktivitást figyeli, megtudja, hogy milyen döntést hoztunk. (bal vagy jobb, tea vagy kávé, stb.), még mielőtt a személy ezt tudatosítaná. Ha a “valódi én” egy tudatos lélek volna, ennek a dolognak nem lenne értelme. Ezzel szemben, ha az elme egy fizikai agy terméke, akkor ez egy teljesen normális.
Valójában mindannyian tisztában vagyunk az agy és elme szoros kapcsolatával: például az alkohol megrészegít, ezáltal befolyásolva a hozzáállásunkat a kockázatokat illetően, szemben a társadalmi normákkal és megváltoztat más személyiségi jegyeket is. Mindezekkel együtt, az alkohol egy természetes anyag: ha a tudatunk egy nem anyagi lélektől függ, miért változna meg bizonyos szén, hidrogén és oxigén molekuláktól. Azt is tudjuk, hogy egy csésze kávé (már nem is beszélve a kábítószerekről) megváltoztatják a mentális állapotot. Sőt, még a szervezetünk víztartalma is hatással lehet a személyiségre. Az idegtudományok és a biológia egyre több magyarázatot nyújtanak ezekre a szoros kapcsolatokra az elme, a test és az agy között.
Antonio Damasio, a világ egyik legnevesebb szakembereinek egyike, ezt a kapcsolatot és éhség példáján keresztül mutatja be. “Néhány órával étkezés után, csökken a vércukorszint, és a hipotalamusz neuronjai érzékelik ezt a változást; és arra készteti az agyat, hogy megváltoztassa a test állapotát úgy, hogy megváltozzon a helyzet. Ha éhesnek érzi magát, cselekedni fog, hogy megszüntesse az éhségérzetet.”
Egyes intézkedések, melyeket tenni fogunk az éhségérzet megszüntetésére tudattalanok lehetnek, mint amikor kinyújtjuk a kezünk egy kifliért. A többi már tudatos lehet, mint például mit fog főzni, milyen receptet fog használni, mit rendel az étteremben. Ez az összes mentális folyamat, azonban csak egy eleme egy összetett biokémiai folyamatnak, mely azzal kezdődött, hogy leesett a vércukorszint.
Egyébként, hogy mi történik, amikor leesik a vércukorszint, jobban illusztrálja a mentális és fizikai kapcsolatot: először türelmetlenek leszünk és ingerlékenyekké válunk, és csökken a koncentrációs képességünk. Mint ahogy a cukorbetegek jól tudják, ha esik a vércukorszint, érzelmileg labilissá és zavarossá válunk. Ha az éhségérzet hosszabb ideig tart, akkor fásulttá és depresszióssá válunk.
Ezek mind a személyiség jelentős változásai- az “én” azon része, melyről úgy tartják, hogy a lélekhez tartozik- kémiai változások idézik elő, melyek az agyban és a testben mennek végbe. Így tehát, a modern tudományok gondos elemzésének eredményeként, az ősi fizikai és tudati különbségek megszűnnek, és kiderül, hogy a gondolatok és érzelmek a biológiában gyökereznek.
A modern tudományok fejlődése lehetővé teszi, hogy értékeljük az agy igazi csodáját. Minden embernek kb. 100 milliárd neuronja van, és mindegyik ezek közül átlagosan 7000 kapcsolatban van a többi neuronnal. Így nem meglepő, hogy nem tudjuk elképzelni, hogy az agy hogyan “termeli” az elmét, mert ezek már meghaladják az emberi képzelőerő határait. Az idegtudományok szakemberei az mondják, hogy nincs benne semmi túlzás, amikor azt mondjuk, hogy az agy a legkomplexebb, legbonyolultabb dolog, mit eddig a világegyetemben felfedeztek. Ha ez a rendkívül bonyolult rendszer, mely 3 trillió kapcsolatot foglal magába, nem képes a tudat előállítására, akkor azt kérdezzük, hogy milyen szerepe van.
Tehát a gondolat, hogy az emberi személyiség túléli a test halálát elég lehetetlennek tűnik. Ez nem jelenti azt, hogy a kutatóknak sikerült megfejteniük a tudat és az agy összes titkát, távolról sem. Az idegtudományok még gyerekcipőben járnak, a tudatnak és az agynak rengeteg megfejtetlen rejtélyt tartogatnak. Még az is lehetséges, hogy az emberek sohasem fedezik fel, hogy az agy hogyan hozza létre az elmét, a tudatot, viszont egyelőre a bizonyítékok azt mutatják, hogy a tudat teljes mértékben függ az agytól.
A helyzetet jól ismerteti Jesse Bering pszichológus: ” Az elme az, amit az agy teremt; az agy megszűnik működni, amikor meghalunk, ezért a szubjektív érzés, hogy az elme túléli a halált egy pszichológiai illúzió, mely az élők agyában üzemel.”
Ahogy egyre többet tudunk meg magunkról, annál kevésbé meglepő az a tény, hogy nincs lelkünk. Mi, emberek, milliárd évek alatt alakultunk egyszerű lényekből, melyeknek egyáltalán nem volt semmilyen mentális életük. Közülünk mindannyian egy fizikai kontaktus eredményeiből származunk- egy sperma és egy petesejt között, és sejtről sejtre fejlődünk ki. A megjelenő mentális élet szorosan összefügg a test állapotával.
Egyébként, a legjobb modern elméletek a tudatot illetően azt állítják, hogy az elme csak egy ábrázolás (kivetülés), melyet a fizikai test alkot magáról és a környezetéről, hogy segítsen a túlélésben, egy komplex világban mely tele van fizikai veszélyekkel.
A tudomány által eddig felhalmozott bizonyítékok ugyanakkor azt mondják, hogy ez az összetett, komplex agy termel mindent- érzelmeket, művészetet, gondolatokat, vallást.