Egyik kedvenc költőm. Hogy miért? Csupán néhány apróság, mi miatt:
Szabó Lőrinc költészete első olvasásra könnyen érthető. Éppen ezért könnyen félre is érthető. Az állítás-kétségbe vonás-tagadás- egyszerre való jelenlétét biztosítja a versben. Nála nem a szöveg folyamatossága rejti az ellentmondást.A versek megoldásokat ugyan nem adnak, de elszánt kérdéseket fogalmaznak és a felelet hiányától szenvedő keresésre késztetnek.
Íme, egyik remeke:
Kétezer évvel ezelőtt Dzsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
– Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.
– Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dzsuang Dszi…
És felébredtem… És most nem tudom,
most nem tudom, – folytatta eltűnődve, –
mi az igazság, melyik lehetek:
Ki álmodik kit?
hogy Dzsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? –
Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dzsuang Dszi!
Ki voltál? Te vagy: Dzsuang Dszi! Te hát! –
Ő mosolygott: – Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! –
Ő mosolygott, én vállat vontam.
Aztán valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,
és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dzsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke öt és mindhármunkat én.
(Szabó Lőrinc : Dzsuang Dszi álma)
